Horizon Zero Dawn

Sosem hittem volna, hogy valaha is majd beruházok egy konzolra. A PC bővíthetősége és többcélú felhasználhatósága mindig is erősebb érv volt, a játékra tervezett célhardvernél. Bár akadt régebben is egy-két olyan konzol exkluzív cím, amit szívesen játszottam volna, nem érték el azt a kritikus tömeget, ami miatt változtattam volna PC-s mivoltomon. Aztán tavaly kijött a Horizon Zero Dawn és a trailereit látva eldöntöttem, hogy ezt a játékot bizony végig fogom vinni, többször is – majd a Detroit: Become Human megadta az utolsó lökést és beszereztem egy PS4 Prot. 

A történet szerint már nem az emberiség az uralkodó faj a Földön, egy ismeretlen kataklizma következtében visszaszorultak törzsi, vadászó-gyűjtögető fejlettségi szintre, ahol a lándzsa és az íj segítségével próbálnak túlélni a gépek által uralt vidéken. Ebbe a világba születik bele Aloy, aki kitaszítottként nevelkedik egy szintén kitaszított nevelő apa, Rost vigyázó tekintete alatt. Egész gyermekkorát átitatja törzse többi tagjának megvetése, így felcseperedve fejébe veszi, hogy a veszélyekre fittyet hányva kideríti, miért is száműzték őt és ki is a valódi édesanyja. A sztori izgalmas, néhol klisés, de szerethető karakterekkel operál és nagyon ügyesen rájátszik az emberi kíváncsiságra, hiszen Aloy bőrébe bújva minél többet szeretnénk megtudni nem csak a saját, de az emberiség múltja felett lebegő sötét foltról is.

Játékmechanikai szempontból is kiemelkedőt alkotott a Guerilla Games csapata. Sosem élveztem még ennyire egy nyitott világú akció RPG-t. A bejárható terület meglehetősen nagy, a fast travel rendszer vagy a hátasként használható gépek nélkül igencsak sokáig tartana egyik küldetés helyszínéről a másikig elbandukolni. A harcrendszer is kifinomult, bár a gépek sokkal erősebbek, mint Aloy, a Focus eszköznek köszönhetően képes észrevenni azok gyenge pontjait. Ezek lehetnek különböző tartályok, amik gyúlékony vagy éppen rendkívül hideg folyadékokkal vannak megtöltve, melyeket kilőve komoly sebzést okozhatunk a robotoknak, vagy páncéllemezek, amiket leválasztva feltárulnak a kényes, könnyebben sebezhető területek. Több gép is saját távolsági fegyverrel rendelkezik, amiket felhasználhatunk ellenük is, amennyiben sikerül leválasztani azt az eredeti gazdájáról. S persze a lopakodás is kiemelten fontos. A magas fűben csak azok a gépek vesznek észre, amik felderítő radart hordanak magukon – amit szintén leválaszthatunk pár jól irányzott lövéssel. Kavicsokkal elterelhetjük a gépek figyelmét vagy akár egy füttyentéssel közelebb csalogathatjuk a pozíciónkhoz, hogy aztán egy komoly sebzést vagy kisebb gépeknél azonnali megsemmisülést okozó találatot bevigyünk a rejtekünkből. A harcokhoz tehát többféleképpen kezdhetünk neki, így mindenki megtalálja a számára megfelelő stílust.

Manapság egy open world játékból sem hiányozhat a crafting system. Ez a Horizon esetében sincs másként. Két főbb erőforrást különböztethetünk meg: a természetben előfordulóakat (például a különféle főzetekhez használt növények, vadállatok irhája és húsa), illetve az elhullott gépekből kimentett alkatrészeket (fémdarabok, vezetékek, lencsék, stb), de emellett még akadnak a régi világból származó ereklyék, különböző csiszolt kristályok is. Lőszert, nagyobb táskákat és tegezeket, főzeteket és bombákat tudunk készíteni az összegyűjtött nyersanyagokból, illetve azok mindegyikével lehet kereskedni is, egyes cikkeket érdemes egy bizonyos kereskedőnek elvinni, hiszen jóval drágábban tudjuk ott tovább adni.

A történet és a világ megismerésének szempontjából nem a párbeszédek számítanak a legfontosabb forrásoknak. Maga a párbeszédrendszer kulcsa a bizonyos momentumokban felmerülő három válasz lehetőség, mely szerint Aloy a szívére vagy az eszére hallgatva válaszoljon, esetleg agresszív módon viszonyuljon a dialógus másik résztvevőjéhez. Ami igazán kiterjeszti a játékot lore wise, az a nagyszámú összegyűjthető kis adatpontok a múltból. Hol naplóbejegyzések, hol tudományos cikkek vagy interjúk részletei vagy egy hangüzenet egy családtagnak. Ezeket összegyűjtve teljesedik ki igazán a Horizon világa.

A technikai megvalósítás szintén kiemelkedő lett. A PS4 Pro verziója esetében a fejlesztőknek 5,5 gigabyte RAM memória áll a rendelkezésükre, de bámulatos, hogy milyen látványvilágot alkottak meg. Persze a RAM mennyisége csak egy kisebb szelete a grafikai teljesítménynek és célhardverre mindig is könnyebb fejleszteni, mégis megsüvegelendő a termék minősége. Nem találkoztam komolyabb FPS dropokkal, még a nagyobb csatákban sem. A játékmenet során – köszönhetően a fotó módnak –  látszik, hogy szinte teljes mértékben kihasználták a konzol által adott lehetőségeket, de a cinematic részeken látszik igazán, hogy mennyire gyönyörű is a Horizon világa.  Bizonyára 4K-ban még látványosabb lenne, de egyelőre nincs UHD-képes megjelenítőm. Az irányítás kellően reszponzív, még egy olyan kezdő konzolosnak is mint én, könnyű volt beletanulnia (a Life is Strange-et játszottam egyedül kontrollerrel). A szabadon bejárható világ óriási, bárhol portyázó gépekre bukkanhatunk. A már említett harcrendszer magáért beszél: rendkívül élvezetes és sokféleképpen vadászhatjuk le a robotokat, igaz talán a legkifizetődőbbnek a lopakodást találtam, eleinte mindenképp.

Persze egy játék sem tökéletes, sajnos ez igaz a szóban forgó cím esetében is, ám szerencsére csak kisebb kellemetlenségekre kell gondolni. Az egyik kényelmetlenség az útkereső algoritmus. Nem a legrövidebb utat keresi, hanem az általa leghatékonyabbnak (legnagyobb sebességgel bejárhatónak) ítélt utat. Emiatt gyakran ide-oda ugrál az éppen aktuális útjelző, de ez könnyen mitigálható, ha mindig a végső cél felé tartunk, nem törődve a tervezett útvonallal. A már említett választási lehetőségeknek a párbeszédekben nincs jelentősége, illetve eddig nem tapasztaltam, pedig a második végigjátszást megkezdve már másként válaszolgatok. Valamint – mint minden külső nézetes játék esetében – időnként a kamera olyan szögbe fordul, hogy nem látjuk pontosan a ránk támadó gépeket. Ezt szintén könnyen mitigálhatjuk, hiszen ha megtanuljuk a tipikus figyelmeztető hangokat (például, a feltöltődő hang a Watcher gépek támadása előtt), egy jól időzített elugrással karcolás nélkül átvészelhetjük a dolgot. De ezek mind apróságok, a játék értékéből semmit sem vonnak le.

Alig egy hete jelent meg az első kiegészítője, ami a The Frozen Wilds címet viseli. Ebben a DLC-ben tovább bővül az ismert világ, fizikailag is – csaknem az eredeti játéktér negyedével bővül a bejárható terület – valamint lore wise is: az eredeti történet során csak érintőlegesen megismert Banuk törzset látogatjuk meg. Nagy változásokat nem hoz, de ezt nem is várhatjuk el egy kiegészítőtől, ám becsületesen hozza a kötelezőket: új fegyverek, új gépi ellenségek és új szerethető karakterek. Sőt! A maga 15 órás játékidejével kétszer olyan hosszú, mint egy mai AAA-s cím és csak harmadannyiba kerül! A történet szerint Aloy új gépekről szerez tudomást a The Cut nevű Banuk törzs által lakott területen, amelyeknél veszélyesebbekkel még senki sem találkozott. Így elindul, hogy kivizsgálja a dolgot. A készítőknek úgy kellett megoldani, hogy a fősztoriba ékelve lehessen játszani – harmincas szintet határoztak meg, mint minimális követelmény – így a sztori nagy újdonságokat nem fedhet fel, viszont szépen kiegészíti a nagy kataklizma előtti világról a tudásunkat, illetve még egy kulcsszereplőről is árnyaltabb képet kapunk mire bebarangoljuk a fagyott vadont.

A Horizon Zero Dawn egy pillanat alatt a kedvencemmé vált, még azt is megkockáztatom, hogy a legjobb játék, amivel valaha játszottam. A kiegészítővel együtt könnyedén elérheti a 65 óra játékidőt, ami a manapság átlagos 6-8 órát többszörösen is túlszárnyalja. Ha PS4 tulajdonos vagy, mindenképpen ki kell próbálnod, ha nem – ahogy esetemben is – érdemes már csak emiatt a játék miatt is beruházni egyre. Remélem a Guerilla Games csapata nem fogja magára hagyni a franchise-t, mert óriási lehetőségek vannak benne és a befejezés nyitott maradt, lehetőséget adva a folytatásokra.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone