A fekete férfi

Richard Morgan számomra eleddig ismeretlen szerző volt, bár a polcomon pihen a Valós halál című könyve is, mégis A fekete férfi volt az első regénye, amelyet olvastam. Már a borító felkeltette az érdeklődésem, ami nem csak, hogy csodásan sikerült – erről maga Morgan is említést tett a twitterén – de kedvenc íróm, Peter F. Hamilton ajánlása is megtalálható rajta. Így még tapasztalatok nélkül, de nagy elvárásokkal vágtam bele a szóban forgó vaskos kötetbe.

blackmanA közeli jövőbe kalauzol el a történet, ahol már a Marson állandó kolóniák állnak, folyamatban van a bolygó terraformálása. A Földön már nincsenek háborúk, virágzik a kereskedelem, mesterséges értelmek által irányított űrhajók ingáznak a bolygók között, önjáró autók szelik az utakat, a virtuális tér új távlatokat nyitott az ember életében, a géntechnológia új emberfajokat képes létrehozni.

Ám jelen esetben sem beszélhetünk utópiáról. A szegénység és a gazdag elit között továbbra is óriási a szakadék, az Amerikai Egyesült Államok megszűnt létezni: az Elszakadás után létrejön Jézusfölde, ahol a dogmatikus hit határozza meg az emberek mindennapjait. A migráció továbbra is óriási probléma mindenhol a világon, a közelmúlt háborúi pedig genetikailag módosított gyilkológépeket, tizenhármas variánsokat hívott életre, melyek céljukat vesztették a viszonylagos béke beálltával. S egy a Marsról visszaérkező űrhajó lezuhanása csak tovább bonyolítja az amúgy is kissé ingatag lábakon álló békés egyensúlyt a Földön.

Hamilton ajánlása után egy rendkívül összetett világot vártam a könyvtől, amiben sokszor nem minden az, aminek elsőre látszik. Amit a regény lapjain keresztül messzemenően megismerünk minden szempontból. Belemerülünk a múltjába, hogy megértsük jelenét, a szövevényes politikai és gazdasági rendszerét, az Elszakadást, Jézusfölde létrejöttét. A Yaroshanko-féle valószínűségszámítást, az Új Matematikát, az űrutazás nehézségeit, a Mars kolóniáinak helyzetét…  Morgan pedig elkezdi felépíteni ezt a világot – melyhez az előszóban több forrást is megjelöl, mint ihletet adó alkotások – de mégsem képes hamiltoni világot alkotnia: kicsit úgy éreztem, hogy A fekete férfi univerzuma inkább csak a cselekmény háttere, mint annak szerves része. Nem igazán éreztem a súlyát a tizenhármas és más típusú variánsok létének, nem tudtam megérteni az emberiség gyűlöletét irántuk (leszámítva a katonai gyilkológépek iránt érzettet). Bár kapunk részleteket a történelemből, a gazdaságból, a kialakult politikai helyzetről és sok minden másról is a történet folyamán, de ezt valahogy kevésnek találtam. Nem volt meg a kellő kohézió a cselekmény és a világ között, amit persze lehet, hogy csak azért éreztem, mert hozzászoktam már az 1000 oldalas űroperákhoz – s persze Hamilton ajánlása akarva-akaratlan is folytonos összehasonlításra sarkallt az ő univerzumaival.

Az emberek megfélemlítéséhez nincs szükség szörnyekre. Az igazi szörnyek mindig csalódást okoznak. A láthatatlan fenyegető erő, amiről mindenki csak pletykál, attól félnek igazán.

További hibaként felvethetném az időnként talán már túlságosan profán nyelvezetét a könyvnek, ami egyben a fordítót is dicséri, hiszen a címszereplő sokszor nem a legirodalmibb módon fejezi ki magát, ami angolul minden bizonnyal az f betűs szó sűrű használatával ért el Morgan. Édes anyanyelvünk azonban jóval sokoldalúbb ezen a téren is, hiszen a már-már nyelvi habarcsként funkcionáló b betűs szó mellett számos ízes és kevésbé ízes szitokszó is felhasználásra kerül. Illetve a szexualitás explicit ábrázolása szempontjából Morgan igenis hasonlít Hamilton stílusára.

Hasonlóan érzek, mint a Tűz lobban a mélyben kapcsán: rengeteg jó ötletet vonultat fel Morgan a regény során, de azok csak kisebb felvillanások maradnak, nem kerülnek kidolgozásra. A könyv utolsó oldaláig várakoztam, hogy hátha megtudok többet a sokat emlegetett régi háborúról, ami miatt létrehozták a tizenhármas variánsokat vagy a Marsról és annak kolonizálásáról. Ugyanakkor míg Vinge regényét a hibái ellenére elvitte a hátán az űropera mivolta és a tény, hogy egy trilógia kezdete, Morgan regénye nem tudott maradandó benyomást tenni rám. Hamilton – és már én kérek elnézést a folyamatos hasonlítás miatt – nyomozós történeteit sokkal átgondoltabbnak és grandiózusabbnak érzem, legyen szó a Nemzetközösség Paula Myo-járól vagy éppen a Great North Road Sidney Hurst-jéről.

Minden hibája ellenére egy abszolút élvezhető, izgalmas és akciódús regény lett A fekete férfi, de semmilyen téren nem érzem kiemelkedőnek. Egy jó minőségű iparos munka, nem célja megreformálni a science fiction zsánert, de nincs is erre szükség. Kellemesen szórakoztató, nem bántam meg, hogy elolvastam és a Valós halálra is sort fogok keríteni a későbbiekben.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

One Comment

  1. Pingback: Adrian Tchaikovsky: Children of Time – Széljegyzet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*