Félix J. Palma: Az ég térképe

Még 2015 augusztusában olvastam Félix J. Palma Viktoriánus-trilógiájának első részét, Az idő térképét. Az év egyik legnagyobb meglepetése volt számomra, nem csak, hogy a spanyol science fiction felé is nyitottá váltam a könyv által, de a viktoriánus korban játszódó regényeket is egy csapásra vonzóvá tette számomra. Oly könnyedén képes volt Palma különböző műfajokat vegyíteni és annyi ötletet és eredetiséget belezsúfolni a csaknem 600 oldalba, hogy rögtön a következő kötetért nyúlt volna minden olvasó. Ám aztán szomorúan kellett konstatálni, hogy a kiadó nem tervezi folytatni a sorozatot. Így kellemes meglepetésként ért a tény, hogy tavaly mégis kiadásra került a trilógia második része.

A történet az előző rész után veszi fel a fonalat. H. G. Wells nyugodtan éli a saját életét, immár a Murray Időutazások által okozott kellemetlenségek nélkül. Ám ezt a nyugodt idillt ismét egy önjelölt írótárs megkeresése zavarja meg: ezúttal Garett Serviss lép vele kapcsolatba, hogy véleményezze a Wells által írt Világok harcának általa megírt folytatását, ami az Edison meghódítja a Marsot címet viseli. Egyúttal meg is invitálja a köztiszteletben álló írót egy olyan kalandra, ami nem csak Wells és nem is csak a Brit Birodalom, de az egész bolygó sorsát megváltoztatja. Ezzel párhuzamosan Emma Harlow kisasszonyt Montgomery Gilmore udvarló ostroma arra készteti, hogy lehetetlent kérjen tőle, abban bízva, hogy emiatt majd lemond róla – ha már a viszonzatlan szerelem nem volt elég ok erre. Gilmore-nak le kell másolnia a Wells regényében leírt idegen inváziót. Ami persze, mindenkit meglepő módon, tényleg bekövetkezik.

A cselekmény tehát ismét H. G. Wells egyik regényét veszi alapul, hogy azt aztán csavarva rajta nem is egyet, létrehozzon egy olyan műfaji elegyet, ami rendkívül szórakoztató – bár kicsit szűkölködik a meghökkentő pillanatokban, legalábbis az előző részhez viszonyítva. Ám ez nem azt jelenti, hogy az események folyása kiszámítható lenne vagy éppen unalmas. Palma nagyon ügyesen szövi a szereplők életútját, nézőpontot vált, ha úgy érzi kell és nem fél már-már hamiltoni szinten túlírni bizonyos történéseket – vagyis úgy, hogy nem is érezzük túlírtnak. Jó példa erre, hogy érdemben több száz oldalon keresztül látszólag nem történik semmi. Persze a későbbiekben majdnem minden értelmet nyer és beilleszthető Az idő térképe által elkezdett óriási többdimenziós kirakósba.

Tudja, Mr. Wells, hogy amikor egy csillag kihuny, a fénye még sok ezer évig látszik az univerzumban? Az univerzum sokáig emlékszik a veszteségeire… de nem siratja őket. A veszteségekre is szükség van.

Három szerkezeti egységre tagolható a könyv, és minden egység más-más nézőpontból veszi górcső alá a történéseket, ezek között mindenki megtalálhatja a magának legjobban tetszőt, nekem a középső rész volt a kedvencem. Az egész kötetet átitatja a különböző műfajok mesteri elegyítése. Játszi könnyedséggel helyezi a horror, sci-fi és a romantika és a naplóregény jegyeit viktoriánus környezetbe. Ismét csak Hamiltonhoz tudnám hasonlítani: olyan műfajokat tett élvezetessé Palma, amiktől korábban gondosan távol tartottam magam. Az utolsó pár tíz oldal gondolatmenete pedig az író zsenialitásának ékes bizonyítéka. Nem is nagy meglepetés, hogy 2013-ban meg is nyerte Az ég térképe az Ignotus-díjat, ami az író hazájában az egyik legrangosabb zsánerirodalmi elismerés. Anno a Tizenegyes állomásnál említettem, hogy a könyv egyszerűen szép. Ez a kijelentés igaz a szóban forgó regényre is, már-már szépirodalmi magasságokba tör, ahogy Palma játszik a szavakkal, ahogy gondolkodásra készteti az olvasót. Ahogy ki-kikacsint időnként a narrátor szerepéből és egyre csak töprengünk, hogy ki is lehet ez a mindent tudó mindentudó, a történesek felett álló mesélő.

Hangyányi hiányérzetünk mégis lehet az olvasás után. Hiányoznak az előző részt átszövő meglepetések, amik földbe döngölték az olvasóban kialakult képet, hogy aztán egy újat építsen fel a romokra az író. Megijedni persze nem kell, Palma a jelen kötet esetében is többször mosolyra és/vagy elképedt homlokráncolásra készteti az olvasót. Csupán a számossága marad alul Az idő térképében számolt értékhez képest.

Remélem a kiadó rövid időn belül ismét meglep minket és olvashatjuk magyarul is a trilógia befejező részét. Annyi bizonyos, hogy Spanyolország felkerült a képzeletbeli science fiction térképemre.

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

Neked mi a véleményed?