Jack McDevitt: Feltámad a múlt

Furcsa megfigyelni, hogy mennyit változik az ember ízlése az idő előrehaladtával. Anno még a Született stratégán keresztül ismerkedtem meg Jack McDevitt munkásságával és egy egészen komoly univerzumnak gondoltam. Aztán elkezdtem olvasni Alastair Reynolds és Peter F. Hamilton regényeit, így érthető módon átcsúszott az Alex Benedict-ciklus a ponyva kategóriájába. Persze jelen esetben nem a pejoratív értelmét kell venni a jelzőnek. Ugyanis rendkívül szórakoztató a maga könnyed módján a regény, sőt megkockáztatom, hogy a széria legjobban sikerült kötete a Feltámad a múlt.

A történet a már jól ismert Alex Benedict sémát követi: Benedict és Chase Kolpath ismét megbízást kap egy értékes ereklyével kapcsolatban. Eleinte a tulajdonos csak felbecsültetni szeretné azt, ám szöget ütnek a régiségkereskedő fejébe a tárgy megtalálásának körülményei. Így nyomozni kezd a forrás után, hátha akad ott még a tárgyhoz hasonlóan nagy értékű lelet. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet és hamar felforrósodik a talaj a vizsgálódás közben. Mindeközben a Tűzmadárban megismert jelenség által a transzdimenzionális térben ragadt hajók mentése zajlik, a következő felbukkanó hajó pedig a Capella, aminek egyik utasa Gabe, Alex Benedict nagybátyja.

A cselekmény tehát nem kínál sok újdonságot, emiatt az egész széria epizodikus jellege tagadhatatlan. Kicsit olyan, mint egy filmsorozat, a részek lazán kapcsolódnak egymáshoz, csak a felépített világ számít közös pontnak. S ezzel nincs is semmi baj, ennek az epizodikusságnak köszönhető, hogy gyakorlatilag minden rész külön-külön is élvezhető. Újdonság viszont a szérián belül, hogy többszálú a történet. Ugyan nem valós többszálúság, hiszen az ereklye története és a Capella mentése nem párhuzamosan, hanem soros módon történik, de mégis újszerű, mert a ciklus többi részénél csak az éppen aktuális ereklye rejtélye volt a cselekmény középpontja.

A másik újszerű elem a részletesebb világépítés. A sorozat eddigi részeire visszatekintve feltűnhet, hogy nem sokat tudunk meg az univerzumról. Bár kisebb-nagyobb információkat folyamatosan adagol McDevitt, azok csupán a szükséges és elégséges mennyiséget képezik a történetben szereplő ereklye utáni kutatás szempontjából. Jelen kötet esetében viszont jóval többet megtudunk a Föld történelméről, a csillagközi űrutazás hajnaláról, az űrutazás aranykoraként emlegetett időszakról, mint a szükséges és elégséges mennyiség. Persze messzemenően részletes történelmet azért nem kapunk, nem kell hamiltoni magasságokba törő mélységekre gondolni a részletesség kapcsán.

Többször is írtam már, hogy egy regény minőségi fokmérőjének számít az olvasóból kiváltott érzelmek színvonala és mennyisége is. Eddig ez hiányzott a ciklus részeiből. Nem a váratlan fordulatoknak szánt eseményeknek köszönhetően kerültek képbe az érzelmek – azok eléggé kiszámíthatóak voltak – hanem a Föld sötét történelmének megismerése által, Benedict szemén keresztül. Feldühített és elszomorított az akkori emberek nemtörődömsége a történelmükkel kapcsolatban. Hogy mennyi minden elveszett, pedig az ember azt hinné, hogy a digitális archiválás korában már nem kell félni attól, hogy dokumentumok vesznek el. Azonban a világháló összeomlásával rengeteg minden örökre eltűnt. Kicsit hasonlóan éreztem magam, mint amikor először tanultam az alexandriai könyvtár pusztulásáról. Enyhén figyelmeztető jellegű ez számunkra is, hiszen lassan már minden elektronikus úton intézünk, nem árt időben elkezdeni alternatívákon gondolkodni.

Viszont ez a világépítés sem tudja feledtetni a széria hiányosságait. A metaplot hiányát, a fel-felvillantott, de ki nem dolgozott gazdag történelmet és a jövő vívmányainak ellenére meg nem változott emberi társadalmat. Hiszen hogyan maradhatna az emberiség tízezer év után gyakorlatilag ugyanolyan, mint most, csak csillagközi utazással megfűszerezve? Nem kell minden regénynek a transzhumansita eszméket vallania, nem kell a szereplőknek a fizikai formát levetve virtuális térbe költözni vagy emberfeletti képességek birtokába jutni mesterséges módosítások által, ám legalább bizonyos változásokat jó lenne látni a civilizáción – és nem csak azt, hogy a linken keresztül holografikus módon lehet telefonálni. S itt utalnék vissza a bevezetésben említett változásra: ez a befagyott társadalom nem zavart régebben, mára már írói hiányosságnak tűnik.

Ám minden hibája ellenére egy abszolút szórakoztató regény az Alex Benedict-ciklus befejező része, több szempontból pedig a legkiemelkedőbb darabja. Nem kelhet versenyre a modern űropera nagyjaival, de minőségi szórakoztató ponyva. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, hogy véget ért a ciklus. Azért az Akadémia sorozat izgalmasabb része McDevitt munkásságának, idén pedig, ha minden jól megy a harmadik részét is olvashatjuk majd magyarul.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*