Peter F. Hamilton: Salvation

Hamilton 2016-ban az A Night Without Stars című regényével végleg lezárta a Nemzetközösség univerzumát. Mindössze két évet kellett várni a következő science fiction kötetére, amivel egy teljesen új világ felépítésének terhét vette a vállára. Persze körmeinket nem kellett tövig rágni a feszültségtől, hiszen tudjuk, hogy a Nemzetközösség mellett és a Konföderáció is az ő nevéhez fűződik. S ha kétszer már sikerült maradandót alkotnia a modern űroperák mezején, miért ne sikerülne harmadszor is? 

Történetünk szerint a huszonharmadik század elején az emberiség túllépett önmaga határain: az élet csaknem korlátlan ideig meghosszabbítható, sivatagokat képes virágzó oázissá változtatni, számos bolygón hozott létre prosperáló és különleges társadalmakat. Ezekben a sokat ígérő időkben jelenik meg az Olyix faj, akik saját állításuk szerint csupán üzemanyagot vételeznének a Naprendszerben, hogy folytatni tudják a zarándoklatukat, melynek célja elérni az univerzum és az idők végezetét. A szívességért cserébe az idegenek tovább fűtik az emberi szingularitást saját technológiájuk megosztásával. Ám sokak szemében ez egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen és sötét titkokat sejtenek az Olyix felfedett szándékai mögött. Egy idegen űrhajó roncsának váratlan felfedezése pedig Feriton Kayne biztonsági igazgatót egy olyan utazás megszervezésére készteti, ami az ismert világokat alapjaiban megrengető eseményekbe torkol. 

A Konföderáció és a Nemzetközösség után az első elvárás az íróval szemben az lehet, hogy ismét egy rendkívül izgalmas világot építsen fel. Egy világot, ami tele van a mai ember számára csodának tűnő technológiai vívmányokkal, anélkül, hogy a képzeletbeli ló túlsó oldalára átesve a hihetetlen kategóriába kerülne. A Salvation esetében is egy központi tudományos áttörés köré húzta fel a jövőt. A kvantum-összefonódáson alapuló portál feltalálása indította el a regénybeli technológiai szingularitást. Így megoldva többek között az emberiséget sújtó folytonos energiaéhséget, valamint az azonnali, tényleges utazási idő nélküli közlekedést megteremtve – persze ha van kiépített támogató infrastruktúra.

But, as always, what was once exceptional decayed to mundane over time.

A cselekmény két fő szálon fut. Az első szál a regénybeli jelen, ahol a teljes egészében átalakult emberi társadalom két részre szakadt: a konzervatívabb félre, akik a hagyományosan kapitalista társadalmi berendezkedést preferálják, még annak tudatában is, hogy egy cég már-már cyberpunk világokat megszégyenítő méretű befolyással bír az életük minden területén. Magukra Universal társadalomként hivatkoznak. Nem meglepő módon ez a cég – a Connexion Corp –  a portálok feltalálásával kanyarított ekkora szeletet magának a hatalom-tortából. A másik oldal a magukat felvilágosultabbnak, szabadabbnak tartó közösségek, jellemzően a terraformált bolygókon alapuló fiatalabb csoportok, akik Utopial társadalomként nevezik magukat. Az egyik legjelentősebb különbség a két világnézet között, hogy az utopialista világok berkein belül egyre többen választják azt utat, hogy gyermekeiket még magzat korukban átalakítják omniákká: nem nőként és nem is férfiként, hanem egyszerre mindkettőként születnek. A férfi és női ciklusaikat durván 1000 napos időközönként váltják.  Minden kétséget kizáróan az utopialista világ sikerült érdekesebbre, ami persze nem azt jelenti, hogy az univerzalista unalmas vagy éppen klisés lenne.

A történet nagy része a lezuhant idegen űrhajóhoz való utazás idejét fedi le, miközben az időt elütve a főbb szereplők mesélnek önmagukról, hogy mit is csinálnak a hétköznapokban, miért is éppen őket választotta Kayne az utazásra. A visszaemlékezések során kapjuk meg a jellegzetes hamiltoni világépítést. Szépen lassan, darabról darabra feltárul előttünk a Universal és a Utopial társadalom, hogy külön-külön milyen az élet egy univerzalista és egy utopialista világban. Érdekes kereszteződések és összefonódásoknak lehetünk szemtanúi, ahogy egyre többet tudunk meg a csoport tagjairól. Még érdekesebb azonban az, amikor a két világ képviselői kénytelenek együttműködni minden különbségük ellenére – ahogy derül ki néhány visszaemlékezésből vagy éppen magából az utazásból is, hiszen mindkét fél képviselteti magát a sorsfordító úton. A konfliktusnak ilyen módú felvezetése egyébként nagyon hasonló a Hyperionban olvashatóhoz, ahol a zarándokok szintén egy hosszabb ideig tartó utazás során osztják meg saját történetüket egymással.

(…) He never quite believed their claim to be peaceful religious fanatics.’
‘Now that has truly got to be the universe’s biggest oxymoron,‘ Alik mocked.

A visszaemlékezésekkel átszőtt utazással párhuzamosan fut a regény másik fő része, ami a távoli jövőbe kalauzolja el az olvasót. Itt egy fiatal bináris nemű csoportot nevel harcra egy omnia társadalom. Harcra egy láthatatlan ellenséggel szemben. Egy ellenséggel szemben, akikről már hosszú ideje nem hallottak, de biztosan tudják, hogy csak idő kérdése és rájuk találnak, így ismét el kell hagyniuk egy olyan bolygót, ahol – igaz ugyan, hogy csak ideiglenesen a háború miatt  – de viszonylag kényelmesen berendezkedtek már. Idővel persze a kapcsolat a két idősík között kikristályosodik, ám ez csak további megválaszolandó kérdéseket vet fel.

Most először éreztem úgy, hogy egy szigorú kezű szerkesztő vigyázó szemei előtt került megnyirbálásra Hamilton kézirata. Ez sokaknak tetszhet is, viszont nekem a kevesebb, mint hatszáz oldalnyi terjedelem során időnként olyan érzésem volt, hogy bizony ezt vagy azt még tovább is taglalta volna az író. Néhol hiányérzetem volt a világépítéssel kapcsolatban is, de ez akár a Hamiltontól szokatlan visszaemlékezéses megoldás miatt is lehet. Szívesen olvastam volna megint egy The Reality Dysfunction hosszúságú kötetet. Meglehet így talán ez a tökéletes kötet belevetnie magát valakinek az író munkásságába. Kellően kompakt a terjedelme (ha csaknem hatszáz oldalt lehet annak nevezni) és a sokak által – köztük általam is – hibának vélt feleslegesen túlszerepeltetett szexualitást is kivágta az a bizonyos szigorú szerkesztő.

Összességében ismét egy rendkívüli modern űroperát tett le az író az asztalra, melyben minden kötelező toposz megtalálható, ami modern űroperává tesz egy regényt, valamint ott a bizonyos nehezen megfogható plusz, ami olyan felejtetetlenné teszi Hamilton regényeit. Az univerzum ismét grandiózus, a konfliktusok tétje nem különben. A szerző önmagához hűen izgalmas szereplők sokaságát mozgatja a cselekmény során, amely persze egy cliffhangerrel ér véget, szóval a folytatás már most is késésben van. Számomra határozottan az idei év legjelentősebb megjelenése.

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

Comments are closed.