Retrospective 2018

Az év utolsó napján szokás visszatekinteni az elmúló esztendőre, hogy mik is voltak a főbb történések, mely könyvekből lettek maradandó olvasmányélmények. Bár az elolvasott oldalak száma idén nem éri el az általam megszokott szintet (sőt a 2017-es elolvasott oldalak számával együttvéve sem) akadt két regény, ami igazán kiemelkedő volt az idei év könyvei között. Ismét nem okoztam magamnak meglepetést, megint egy évet halasztottam a látóköröm szélesítését és ebben az évben is csak science fiction regényeket olvastam. A két abszolút kedvencem előtt érdemes említést tenni még három kötetről.

Mindig jelent némi kockázatot, amikor egy új szerző regénye mellett kötelezem el magam, főleg, ha a szóban forgó regény egy sorozat része. Paul McAuley két kötete, a The Quiet War és a Gardens of the Sun esetében a félelmem alaptalannak bizonyult. Az író egy olyan csodás, de gyarlóan mocskos világot teremtett, ahol az emberiség két részre szakad: a zöld technológiai feudalizmusba visszasüllyedő földi emberekre és a külsősökre, akik nem félnek saját magukat is jelentősen módosítani, hogy élni tudjanak a Naprendszer kínálta zord helyeken: a gázóriások holdjain vagy a törpebolygókon. Persze a két fél együttélése hidegháborúba majd a néma háborúba torkollik. McAuley bekerült a kedvenc íróim közé.

A harmadik említésre érdemes regény Adrian Tchaikovsky tollából a Hadállat. Az alig 340 oldal terjedelmű regény egy rendkívül rétegelt mundane science fiction, ahol a Children of Timehoz hasonlóan ismét az emberiség által teremtett intelligens életforma egyedei kerülnek a középpontba, amik hosszabb-rövidebb idő elteltével akikké válnak. A csekély oldalszám ne tévesszen meg senkit, tartalmasabb, mint Az idő gyermekei!

A két abszolút első helyezett pedig idén nem is lehet más, mint két űropera. Nem meglepő módon Hamilton legújabb könyve az egyik, ám nem várt fordulatként Brandon Hackett 2017-ben megjelent könyve, a Xeno lett a másik nagy kedvencem.

Brandon Hackett: Xeno

This image has an empty alt attribute; its file name is xeno-251x350.jpgValahogy hadilábon állok a magyar SF irodalommal. Pontos okát nem tudom, talán a hazai filmipar gyöngyszemei plántálták belém a félelmet vagy az éppen kialakulófélben lévő ízlésemre túl nagy hatással voltak a külföldi nagy mesterek írásai. Aztán jött Brandon Hackett és egy olyan vérprofi hard űroperát tett le az asztalra, ami sok külföldi felkapott író becsületére válna. Csaknem minden részletéért tudtam rajongani. Még a kialakult romantikus szál sem zavart. Csodásan lavíroz az író az alzsánerek között és remekül működik a lapokon kialakuló elegy. Idegenek, megastruktúrák, megfejthetetlennek tűnő rejtélyek, titkos lázadó csoportok? Nem is kell több egy jó sci-fi történethez – a sorok mögött lapuló mélyebb gondolatok pedig csak tovább emelik az amúgy is magas színvonalat. Annyira a kortárs magyar SF irodalom csúcsa ez a regény, mint Peter F. Hamilton a modern űroperáé. 

Peter F. Hamilton: Salvation

S ha már Hamilton szóba került, ez az év sem telhet el a mester nélkül. A Nemzetközösség és a Konföderáció világa után ismét egy teljesen új univerzum elkészítésének terhét vette a vállára. De tudjuk kivel van dolgunk, szóval nem kellett tövig rágni a körmünket az idegességtől – Hamilton ismét nagyot alkotott. A Salvation egy végtelenül izgalmas modern űropera, lenyűgöző világgal, csodálatos (és kevésbé csodálatos) idegen lényekkel és egy rejtéllyel, ami egy válogatott csapatot hyperioni utazásra késztet. Egy olyan utazásra, ami az egész ismert univerzumot felborítja. Grandiózus dolgokban tehát most sincs hiány, ellenben a terjedelem – legalábbis az íróhoz képest – meglepően kompakt, kevesebb, mint hatszáz oldal. Ebben a könyvben megvan minden, ami miatt a kedvenc kortárs írómmá vált Hamilton,  így talán ez a tökéletes beugró a hamiltoni modern űroperák világába. Ha mindenképpen választanom kell, akkor a Salvation az idei év regénye. Legalábbis számomra.

Mióta tavaly beszereztem egy PS4 Prot – feladva az addigi “antikonzolista” mivoltomat – egy egészen új világ nyílt meg előttem a videojátékok terén. Valószínűleg már rég meg kellett volna lépnem ezt, de 2017-ben ez volt a nagy éves látókör szélesítő lépés (illetve abban az évben tudtam meg, hogy meg fog jelenni egy Horizon: Zero Dawn nevű játék, kizárólag PS4-re). Így nem meglepő, hogy az abszolút kedvence játékom is ehhez a konzolhoz köthető. De mielőtt kiemelem azt, érdemes pár további jelentős élményt felidézni.

Az első közülük az Uncharted 4. De tágabb értelemben az The Nathan Drake Collection, valamint a The Lost Legacy spin-off epizód is.  Lebilincselő történettel és a Föld csaknem minden táját bemutató csodás látványvilággal párosulva Nathan Drake és ügyes-bajos kompániája méltán veszi fel a versenyt Lara Crofttal. Sőt a cselekmény szempontjából még meg is előzi a nagy múltú Tomb Raider sorozatot.

Az Assassin’s Creed Odyssey sem maradhat ki a felsorolásból. Az Origins kvázi-reboot új életet lehelt a sajnos haldokló sorozatba és ezt az akció RPG irányt vitte tovább az Odyssey is. A hatalmas bejárható területhez és a szinte megszámlálhatatlanul sok tennivalóhoz egy erős fősztori és számos érdekes mellékszál kapcsolódik, ami több, mint 90 óra szórakozást biztosított a számomra.

Az idei esztendő további nagy durranása volt még a Marvel’s Spider-Man. Még engem is képes volt elcsábítani, pedig a szuperhősök világa nem az én zsánerem, a Marvel univerzumot is csak a filmekből ismerem. De a szinte hibátlan játékmechanikai kivitelezés, a szemet gyönyörködtető látvány, valamint a rajongókat és nem rajongókat is megérintő történet nem maradhat dicséret nélkül.

Detroit: Become Human

Az idei év játéka szerintem nem is lehet más, mint a Quantic Dream legújabb mesterműve. A teljes egészében motion capture technikával előállított látványvilág profi színészi játékkal és végtelenül emberi történettel párosulva hozza létre ezt a komplex hatást, ami sokkal több, mint egy videojáték, sokkal több, mint egy interaktív film. Egy olyan pokolian erős narratívával a játékos arcába robbanó élmény, amely után hosszú ideig nem lesz képes másra gondolni csak a további még fel nem fedezett lehetőségekre, amik Detroit utcáin várják.

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

Comments are closed.