Seveneves – A hét Éva

“A hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.” – Kedvelem azokat a regényeket, amelyek már az első mondattal komolyan fel tudják hívni magukra a figyelmet. Neal Stephenson ezzel az egy mondattal egy olyan konfliktust teremtett és köré egy olyan regényt írt, ami bátran nevezhető az idei év legkiemelkedőbb magyar megjelenésének a science ficiton zsáner keretein belül. A minden tekintetben monumentális regény egy örült utazásra visz, a Hold keringési pályájától kezdve egészen az emberi természet legsötétebb bugyraiig.

seveneves

A történet tehát a Hold hirtelen és teljesen váratlan darabokra hullásával kezdődik. Az eleinte csak csillagászati érdekességként tekintett esemény hamar nagy felzúdulást kelt, amikor kiderül, hogy rövid időn belül maradványok garmadája fog a Földbe csapódni, lakhatatlanná téve azt több évezredre. Így a világ összefog és utolsó szalmaszálként elindítja a Felhő Bárka-projektet: a szerencsés kevesek az űrbe költözve élik túl a Föld bombázását és várják ki, hogy újra lakhatóvá váljon. Persze az emberiség valaha volt legkomplexebb terve sem úgy alakul, ahogy azt megálmodták, így az apokalipszis árnyékában még veszedelmesebb fenyegetéssel kell szembenézniük: a gyarló emberi természettel.

Andy Weir A marsija óta nem olvastam ilyen emberközeli hard sci-fit. Amíg Egan a kvantumfizikában és a x+1. dimenzióban érzi magát otthon, addig Stephenson olyan technológiákkal operál, ami kis túlzással akár egy emberöltőn belül valósággá válhat. Időnként úgy éreztem, hogy ha tudnék hegeszteni és megfelelő mennyiségű fém állna a rendelkezésemre, bátran nekiállhatnék a hátsókertben egy valódi, működő teherrakétát építeni, mert csaknem ilyen részletességgel olvashatunk az űrutazásról a regényben. Olyan könnyedén vezet végig minket Stephenson az asztrodinamika súlytalan, ám veszélyekkel teli világában, hogy már-már úgy érezhetjük, bárki képes lenne navigálni az űrben vagy egy randevút levezényelni. Vagy egy élő, lélegző mesterséges biomot létrehozni, forgó modulokban élni, szkafanderbe bújva javításokat végezni azokon – s ezt a könnyed, de mégis komoly hard SF jelleget viszi végig a könyv első két részében.

A könyv harmadik része ellenben egy olyan jövőképet fest, ami szerintem az egész regény csúcspontját jelenti. Szakít Stephenson az emberközeli hard sci-fivel,  Clarke és Robinson legmonumentálisabb elképzeléseihez mérhető világot alkotva. A Robinsonnal való hasonlóságot tovább erősíti, hogy több szász oldalon keresztül szinte semmi sem történik. A cselekmény lelassul és csak ürügyet szolgál arra, hogy messzemenően részletes képet kaphassunk a távoli jövő bámulatos világáról. Nem mindenkinek fog tetszeni ez a része A hét Évának, de aki szerette Robinson 2312-jét, annak nem fog csalódást okozni.

Az elme azonban már csak így működik. Nem gondolhatott szakadatlanul a világvégére. Időnként egy kis figyelemelterelésre, trivialitásokkal való játszadozásra volt szüksége. Hiszen a trivialitások révén kapaszkodott meg a valóságban, ahogy végső soron a leghatalmasabb tölgyfát is az elnök asszony ezüstös hajszálainál nem vastagabb mellékgyökerek rendszere rögzítette a földbe.

Mindezt teszi úgy, hogy nem hanyagolja a katasztrófa emberi oldalát sem. Részletes képet kapunk a társadalomra gyakorolt hatásról is, a kezdeti sokktól a világméretű összefogáson át, egészen a gyökeres változásokig. Olyan finom részletekre is figyelve, mint például a beszélt és az írott nyelv változásai vagy a rétegződés és specializálódás a faji hovatartozás függvényében. Persze gyarló emberi mivoltunkat még a világ végén sem tudjuk teljesen magunk mögött hagyni, sőt talán csak felerősödik. A jó olvasmány ismertetőjele többek között az, hogy képes érzelmeket kiváltani az olvasóból és A hét Éva képes erre. Időnként értetlenül álltam egy-egy szereplő reakciója előtt, máskor pedig rendkívül dühített egyesek ignoráns viselkedése.

A tagoltság itt is megfigyelhető, ahogy a hard SF vonalon is: az regény első két részében napjainkhoz közelálló szociális átalakulást figyelhetünk meg, ami logikus továbbgondolása a ma is fennálló társadalmi berendezkedésnek. Aztán a harmadik részben egy merőben más világot extrapolál az író, amiről nem is nagyon szeretnék írni, had fedezze fel mindenki maga. Nem is szorul háttérbe a soft sci-fi vonal, de mindenképpen hangsúlyosabb összetevő a keményvonalas tudományos fantasztikum a regény során. Így egy olyan elegyet alkotva, amiben mindenki talál kedvére valót.

– Az űr már csak ilyen. Olyan sok okos embert érdekel, hogy nehéz igazán új ötlettel előrukkolni.

Stephenson egyébként meg is említi a köszönetnyilvánítás során, hogy a regény harmadik részében jobban szabadjára engedte a fantáziáját és sok már-már klasszikusnak mondható sci-fi eszközt felhasználva hozta létre azt a már említett lenyűgöző jövőképet – hozzáadva saját ötleteit. Személy szerint úgy érzem, hogy ez már önmagában is elvinné a hátán a könyvet, de szerencsére az első két rész is minőségi hard SF, még ha azokban a részekben máshol is van a hangsúly.

A regény nyelvezete tükrözi, hogy 2015-ben íródott: modern, nem fél használni az író olyan szavakat, mint a hashtag, Facebook (vagy az űrbéli változata a Spacebook), blog és szelfi – ez utóbbit annak ellenére sem vagyok hajlandó elismerni, mint létező szót, hogy 2013-ban az Oxford Dictionaries az év szavának választotta. Egy ilyen oldalszám szerint is grandiózus sci-fi fordítása és szerkesztése során szinte elkerülhetetlen, hogy egy-két hiba átcsusszanjon a legélesebb szemű korrektor keze alatt, nincs ezzel másképp a szóban forgó könyv esetében. Nincs ezzel semmi baj, egy kezem is sok ahhoz, hogy megszámoljam ezeket a hibákat és mindössze kettő szemantikai tévesztést fedeztem fel a fordításban. Amúgy nagy dicséret illeti a fordítót, mert alapvetően remek munkát végzett. S ha szeretnék még szőrszálhasogató lenni, pont a már említett lelassult cselekményt hoznám fel, ha nem is hibának, de egy olyan tényezőnek, ami miatt lesz akinek nem fog tetszeni a könyv.

Több hibát vagy hiányosságot akarva sem tudnék felsorolni. A regény monumentális mivoltát nem csak az oldalszám támasztja alá, hanem a főtémája és annak minőségi kidolgozása is. Bátran kezdjen bele mindenki, aki kicsit is szereti a science fiction irodalmat- szinte mindenki fog találni kedvére valót a regény során.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

One Comment

  1. Pingback: Év végi számvetés – Széljegyzet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*