Tűz lobban a mélyben

A regénnyel hasonló módon ismerkedtem meg, mint Peter F. Hamilton A földre hullt sárkányával. Régóta pihent már a polcomon és talán két éve egyszer már el is kezdtem olvasni, ám akkor valamiért félbehagytam. Aztán most ismét nekirugaszkodva teljesen magába rántott a történet. A történet, ami minden tekintetben grandiózus: évmilliók távlatában, fényév tízezrek hosszában, szuper-civilizációkban, kozmikus mérető kataklizmákban,  808 oldalban és csaknem egy teljes kilogrammban mérhető nagysága, melyekkel Vinge egy majdnem tökéletes űroperát épít fel.

Tűz lobban a mélybenA cselekmény kezdetén bepillantást nyerhetünk a Straumli Birodalom transzcendens zónába indított expedíciójába, ahol mesés tudás reményében kutakodnak. Persze, ahogy lenni szokott az ember megégeti a kezét – egy olyan rosszindulatú hatalmat ébresztenek fel, ami rászolgál a métely névre. Járványként terjed a Tejúton. Kis híján minden kutató elpusztul, de egy hajónak sikerül megmenekülnie és leszállnia egy félreeső bolygón a Lomha Zónához közel, a fedélzetén pedig olyan tudás rejtezik, amiért kétségbeesett hajszát indít a hatalom, elsöpörve mindent és mindenkit, aki az útjába kerül.

Ez a könyv zsúfolva van remek, egyedi ötletekkel. Minden science fiction írónak meg kell küzdenie bizonyos nehézségekkel, nevezetesen, hogy miként kerülik meg a kozmikus sebességhatárt, a fénysebességet. Sokan a féregjáratok felé fordulnak ilyenkor, vagy valami csodás térhajtóművet vizionálnak, esetleg felhasználva a balladai homályt, meg sem említik ennek módszerét, egyszerűen csak működik. Vinge egy huszárvágással megoldotta a problémát: galaxisunkat zónákra osztotta. A Tejút peremén a számunkra fizikai lehetetlenségnek tűnő szuperluminális utazás is hétköznapivá válik, ahogy a mesterséges intelligenciák léte is vagy a távolságtól független direkt kommunikáció. Sőt még a sokak számára oly nagyon áhított technológiai szingularitás is megtörténhet – vagyis átléphetnek a Transzcendenciába, hatalom válhat belőlük, számunka isteni hatalommal bíró entitásokká.

A fénysebesség feletti utazás mellett, az azonnali direkt kommunikáció megvalósítása is figyelemre méltó. Óriási jeladó állomások, sok fényév hosszan elszórt sok tízezer kilométer átmérőjű antennaelemeket használva közvetít szinte mindent és mindenkinek – a megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért cserébe. Akár az internet távoli leszármazottjának is nevezhetnénk és találó mind a két hálózatra a ragadványneve: millió hazugság hálója. A hálózaton keresztül utazó üzeneteket használva Vinge folyamatosan csöpögteti az információt az univerzumról, főleg a métely terjeszkedése által kiváltott reakcióról szerzünk így tudomást.

Mindezeknek – és azoknak, akik jóval békésebben élnek körülöttünk – azt üzenjük: vessenek egy pillantást a világegyetemre! Nem törődik velük, és hiába minden tudományunk, vannak olyan katasztrófák, amelyeket nem háríthatunk el. A természet számára nincs gonosz és jó.

Az űroperák kötelező kellékévé váltak a részletesen kidolgozott idegen fajok és azok kapcsolata az emberrel. A Tűz lobban a mélyben ennek maradéktalanul eleget is tesz. A szkródutasok faja már önmagában is megér egy misét: egy rövid távú memóriával nem rendelkező növény, ami réges-régen egy transzcendens beavatkozás során megkapta a szkródját, egy mesterséges kiskocsit, ami betölti a rövid távú memória szerepét és még a helyváltoztatás képességét is megadja az utasoknak. De még annak ellenére sem ők a legjobban kidolgozott faj a könyvben, hogy egy ősi titkot hordoz az utas és a szkródja, hanem a tüskések faja. Egy falkatudattal rendelkező farkasszerű faj, ami egyedül szinte életképtelen, de négyes vagy hatos falkába tömörülve intelligens entitásként élnek. Kéz helyett mancsok és pofák hada áll készen a finommozgást igénylő cselekedetekre. Egy egész középkori társadalmat építettek fel: várakkal, számszeríjakkal, fémöntéssel, királyokkal és királynőkkel. A társadalmuk, a fajtársak közötti interakciók, önmaguk felépítése, a reakciók az emberrel való találkozás után, mind-mind rendkívül intelligensen, átgondoltan kerültek leírásra.

Miként lehetne elmagyarázni? Hogyan lehetne leírni? Még a mindentudó nézőpontnak is inába száll a bátorsága tőle.

A könyv tehát dagad a jobbnál jobb ötletektől valahogy mégsem érzetem, hogy egy koherens egésszé állt volna össze. Talán az oka az, hogy a történet előrehaladtával eltolódik a science ficiton részről a hangsúly és már-már a fantasy-szerű tüskés világ válik a cselekmény középpontjává. Ez alapvetően nem baj, Hamilton Void-trilógiájában is központi szerepet játszik egy hasonló középkori világ, ám abban az esetben az SF vonal végig erős marad. Jelen könyv esetében a megemlített kiemelkedő ötletek közül nem mind kerül teljes kibontásra. Egyre csak húzza elő Vinge a képzeletbeli kalapból azokat, hogy aztán az asztalra halmozza őket, egyeseket félig vagy teljesen kicsomagolatlanul.

Nagyon szívesen olvastam volna még a zónákról, a transzcendens hatalmakról, a Jeladóról vagy csak úgy általában az életről a Kívül zónában. S könyörgöm, hát milyen is a dirokime faj? A történet is mellőz minden csavart, egyedül egyszer lepődtem meg az olvasása során – persze nem feltétlen kell minden regényben a rendkívül összetett, többszörösen megcsavart cselekményt keresni, de egy több, mint 800 oldalas monstrumtól azért talán joggal elvárható, hogy keményen törje a fejét az olvasó az utolsó oldalig.

Minden hibája ellenére egy abszolút élvezhető Vinge könyve, megérdemelten zsebelte be a regénnyel a Hugó-díjat. Eltekintve, az első pár tíz oldalt egy könnyen emészthető, lendületes űropera, ahol kicsit hangsúlyosabb az opera, mint az űr és terjedelmes mérete ellenére sem érezni úgy, hogy túlírt lenne. Logikusan indokolt őrült hajsza, fényévek tízezrein át, egy következetesen felépített univerzumban. Csak remélni merem, hogy a folytatásokban még többet tudunk majd meg a Gondolati Zónákról, hogy kibontja majd Vinge a felvetett ötleteket.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

About Dubovszki Martin

szoftvermérnök, amatőr fotós, javíthatatlan sci-fi rajongó

2 Comments

  1. Pingback: A fekete férfi – Széljegyzet

  2. Pingback: Alastair Reynolds: Redemption Ark – Széljegyzet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*